• 1116 017-3 kicsi good
  • DSCN8394 kicsi good
  •  MG 3153 kicsi

A Rail Cargo Hungaria megújította szerződését az Ukrán Vasutakkal

.

2015. július 1-jétől megváltozott a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz), amelynek eredményeként a keleti és a nyugati fuvarjogi rendszer közeledett egymáshoz. Magyarországon a változásokat jogszabályban is rögzítették.

Az új feltételeknek megfelelően a Rail Cargo Hungaria Zrt. átdolgozta és újra megkötötte az Ukrán Vasutakkal 2010 óta fennálló, a magyar-ukrán államhatáron keresztül bonyolított nemzetközi forgalmakra vonatkozó fuvarozói megállapodását. A május óta zajló előkészítő tárgyalások alapján a felek szeptember elején rögzítették a határforgalmi technológiára, a kocsijavítási díjakra, a leszámolási rendre és az adatcsere-forgalomra vonatkozó kitételeket is. A megállapodást a Rail Cargo Hungaria részéről dr. Kovács Imre, az Igazgatóság elnöke, CEO és Nathan Zielke CFO, az Ukrzaliznica képviseletében pedig Zsurakovszkij Vitalij vezérigazgató-helyettes látta el kézjegyével.
Ezzel áttekinthetőbbé váltak az együttműködési feltételek és egyszerűsödött a nemzetközi árufuvarozási rendszerben lefolytatott forgalom. A Rail Cargo Hungaria 2015 első félévében az ukrán-magyar nemzetközi határátmeneteken keresztül 46 ezer kocsi átvételét bonyolította, ami az összes átadott kocsimennyiség megközelítőleg 90%-a.